Hogyan lesz érdeklődőből vásárló- szövegírói tippek

A marketingben a kreatív szövegírás egyik fontos feladata, hogy az érdeklődőből vásárlót/ ügyfelet generáljon. Azonban, ha már valaha próbálkoztál ilyesmivel, akkor biztosan azt is megtapasztaltad, hogy nem könnyű olyan szövegeket írni, ami széles körben képes meggyőzni az embereket. Amikor csak lehet az ember próbálja minél jobban szegmentálni a célközönséget, hiszen így sokkal könnyebb személyre szóló tartalmakat létrehozni. Azonban vannak helyzetek, amikor erre nincs lehetősége vagy csak korlátozottan. Ilyenkor mit lehet tenni? Vannak olyan szövegírói technikák, amikor általában jól használhatók és nagyobb célközönség esetében is jól használhatók. Persze ezeket a technikákat akkor is érdemes használni, amikor egészen specifikusan tudunk dolgozni.

Csakis Ő számít!

Azt látom, hogy nagyon sok cég ott rontja el, hogy saját magáról beszél és nem az ügyfélről. De, hogyan tudnál olyan emberről, emberekről beszélni, akiket nem is ismersz? Úgy, hogy jól ismered a célközönséged! Tudod, hogy milyen korcsoportba tartoznak, milyen életszakaszban vannak és Te milyen problémájukra tudod a megoldás vagy milyen vágyukat tudod beteljesíteni. Egy utazási iroda ne azzal kérkedjen, hogy milyen díjat nyertek, vagy mennyien utaztak velük (bár megvannak azok a fórumok ahol célszerű ezeket feltüntetni), hanem arról, hogy miért lesz jó az ügyfélnek, ha Őket választja. Pénzt spórolhatnak? Különleges helyekre juthatnak el? Egyedi szolgáltatásban lesz részük? Biztonságban érezhetik magukat és családjukat? Mi az, ami fontos lehet számukra? Fogalmazd meg, hogy miért lesz Neki jó, ha Téged választ a konkurencia helyett.

Mutasd be a vágyott jövőt

Vázold fel, hogy mi lesz, amikor megveszi a terméked vagy szolgáltatásod. Milyen kellemes következményekkel jár majd az számára. Egy masszőr hivatkozhat a stressz feloldására vagy a hátfájdalom megszűnésére. Egy autószerelő a biztonságosabb utazásra. Egy fodrász az áhított külső elérésére. A lényeg, hogy az olvasó lássa a lelki szemei előtt, hogy mennyire jó lesz majd Neki, ha megszerzi a terméked vagy a szolgáltatásod.

Beszélj a problémáiról

Egy masszőr írhat róla, hogy mennyire rossz hatással van az egészségre a folyamatos hátfájás vagy a stressz. Egy fodrász írhat róla, hogy mennyire jut tesz a hajnak a rendszeres vágás vagy a megjelenésnek agy jó frizura. Ha sikerül erősíteni a probléma tudatot, akkor a megoldást is jobban akarja majd. Azonban itt nagyon oda kell figyelni, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára, mert ha túlzásba viszed az írásod lehangoló lesz. A lényeg, hogy lássa nincs egyedül, mert Te segíthetsz megoldani a problémáját.

Buzdítsd cselekvésre

Nem elég csak meggyőzni és ráhangolni az ügyfelet a termékedre, hanem motiválni is kell, hogy lépni akarjon. Egészen nyugodtan szólítsd fel! Mond meg neki, hogy hívjon feliratkozzon vagy vásároljon. Persze csak, akkor ha már komoly érvekkel alátámasztottad, hogy miért lesz jó ez Neki.

Ezekkel a szövegírói tippekkel biztosan sokat fejleszthetsz a hírleveleiden, landing oldalaidon és a cikkeiden. Próbáld ki és Te magad is meglátod! 😉

 

Leave a Reply