Blog írása – Nem csak profiknak!

Tartalomjegyzék:

Mi is a Blog?
Első blogok:
SEO szempont:
Rólunk – Neked:
Hosszútávú befektetés:
Címválasztás:
Célok meghatározása

Mi is a Blog?

 

Korábban a blog írása egyenlő volt egy naplószerű élménybeszámolóval, és még ma is sokan használják ezt arra, hogy személyes élményeiket megosszák az arra kíváncsiakkal. A közösségi média oldalak térhódítása azonban egyre inkább átveszi ezt a szerepet, hiszen ezeken keresztül kommunikáljuk személyes történeteinket ismerőseinkkel, barátainkkal.

blogírás

De a blogok népszerűsége továbbra is töretlen, ezt több statisztika is alátámasztja. A 18-49 év közötti korosztály 44%-a olvas valamilyen blogot heti rendszerességgel, ami azt jelenti, hogy, a blogok egyre inkább a tartalommarketing sarokkövei, vagyis kikerülhetetlenül az üzleti élet részévé váltak.

Első blogok:

Az első blog a 90-es években jelent meg, ez volt ekkor az első személyes weboldal. A kezdetek kezdetén a blogban személyes véleményt vagy valamilyen információt osztottak meg, majd ezeket a bejegyzéseket kronológikus sorrendben jelentették meg az oldalon.
Tulajdonképpen blognak számít bármely rendszeresen frissített weboldal is, és ma már nagyon gyakran üzleti célokkal jelenik meg.

A blogot az különbözteti meg a weboldalaktól, hogy általában előbbi utóbbiaknak csak egy része, ugyanakkor gyakran frissül a tartalmuk a weboldalakéhoz képest illetve, általában lehetőség van a kétoldalú kommunikációra. A személyes tartalmú blogok leggyakrabban weboldalként is funkcionálnak egyben.

blogírás seozása

SEO szempont:

A blog az egyik legnagyobb segítségünk keresőoptimalizálás szempontjából. Gyakori érv céges blog írása mellett, a keresőoptimalizálási szándék, tehát, hogy bizonyos keresési kifejezésekre, melyek egybevágnak a céges profilunkkal szeretnénk jobb helyezést elérni és a Google keresőmotorjainak megmutatni, hogy érdemes minket előre sorolnia. A blogok hatékonyan optimalizálhatók és hosszútávú megoldást nyújtanak erre.

Nem csak a keresőoptimalizálás szempontjából hasznos egy céges blog írása, hanem az online jelenlét erősítése, az érdeklődőkkel való kapcsolat tartása, a szakértelem megmutatása szempontjából is. Nagyon szemléletesen írhatsz a szakterületedet érintő dolgokról, megmutathatod milyen jó szakember vagy valójában, bizalmat építhetsz ki az oldaladra látogató érdeklődők körében, akikből később vásárlók is lehetnek.

Rólunk – Neked:

Blog írása előtt fontos szempont, amit mindenképpen figyelembe kell vennünk, az, hogy megértsük a blog nem rólunk szól. A blogunknak elsősorban az olvasóink problémáiról kell szólnia, és az általunk azokra kínált lehetőségekről, megoldásokról. Ahhoz viszont, hogy ezt szem előtt tartva tudjuk elkészíteni a céges blogunkat, ismernünk kell az olvasóink / vásárlóink helyzetét, őket foglalkoztató problémákat. Természetesen ez egy időigényes feladat, ahol meg kell tanulnunk mások szemszögéből megközelíteni a problémákat.

Nem csak a problémáikat, hanem az érdeklődési körüket is meg kell ismerned, hiszen nagyon fontos az empátia ugyanakkor nem elég annak lenni, szórakoztatni is tudni kell a nagyérdeműt. 
Nem utolsó sorban arra is nagyon jó lehetőség, hogy tudatosan alakítsuk a közvéleményt, a rólunk kialakított képet. Valójában az influerencek is ezt csinálják, csak ők personal brandet építenek. Tehát, nem egy konkrét terméket népszerűsítenek, hanem szimpátiát ébresztve másokban saját magukat építik fel a személyes történeteikkel, képeikkel, majd, ha már kialakult a saját követőtáboruk olyan termékeket népszerűsítenek – jobb esetben – amely az ő személyiségükkel párhuzamba állítva hiteles és ezáltal könnyen értékesíthető általuk.
tartalommarketing

Hosszútávú befektetés:

A blogírás nem egy rövidtávon jövedelmező dolog, idő és munkaigényes folyamat, mely során szép lassan épül ki egy bázis, egy követői/olvasói réteg, akik előbb-utóbb növelik a konverziót. Csak akkor kezdjünk bele, ha elkötelezzük magunkat és tisztában vagyunk vele, hogy rendszeresen kell majd foglalkoznunk a felépítésével. A közösségi média oldalaink is tulajdonképpen egyfajta short blogként funkcionálnak, ezekre is feltélenül érdemes figyelmet fordítanunk.

A blog írás fontos része a történetmesélés, tehát, ha valakiben alapvetően benne van az erre való hajlandóság és tehetség az nagy előnyt jelent. Érdemes azonban azokra is gondolni, akiknek nincs ideje hosszú történetek elolvasása közben kihámozni a lényeget, hanem a megfogalmazott kérdésre vagy problémára keresi a választ a lehető legrövidebb úton. ezért, a fordított piramis stratégia alkalmazása font lehet blog írása közben. Vagyis, egyensúlyoznunk kell a sztorizgatás és az információ átadása között. Egyenlő mértékben kell csepegtetni és nagyon nagy segítség, illetve nem elhanyagolható szempont a szöveg tagolása, fontos részek szövegkiemelése is. Ezáltal formálisan is fogyaszthatóbbá tehetjük az általunk írt tartalmakat.
kreatív szövegírás

Címválasztás:

A cím is meghatározó része lesz egy blogbejegyzésnek – ha nem a legmeghatározóbb- hiszen ezáltal kell felkelteni a témánk iránt az érdeklődést és megfogni az olvasót. Nehéz jó címet írni, hiszen amiről 5-6000 karaktert tudunk írni, hogy fogalmazhatnánk meg jól 4-5 szóban, hogy tartalmazza a lényeget és irányítsa a figyelmet is és SEO szempontból is megfelelő legyen egyben?!
Mikkel tudjuk még könnyebben fogyaszthatóvá tenni a bejegyzésünket? Alcímekkel, felsorolásokkal, képekkel. Ezek vizuálisan is könnyebben emészthetővé és átláthatóbbá teszik írásunkat. Ne féljünk megtalálni blog írása közben a saját stílusunkat, a formai követelményeken túl tartalmilag merjünk egyéniségek lenni, így tudjuk elnyerni olvasóink szimpátiáját.
céges blog írása

Célok meghatározása:

A blog írás megkezdése előtt jó, ha tisztában vagyunk a céljainkkal és meghatározzuk azokat. Akár ezeket is papírra vethetjük saját magunk számára, hogy később pontosabb képet kapjunk arról, hogy hogyan javíthatunk még ezeken a tartalmakon. Merjünk nagyot álmodni, de haladjunk kis lépésekben! Meghatározhatunk egy távolabbi célt, amelyet lebontunk kisebb részekre és mindig a következő lépésre koncentrálunk, így nem fogjuk kudarcként megélni, ha nem sikerül az első blog megírása után elérni a hosszútávú terveinket.

Nem szégyen, ha nem értünk egy személyben mindenhez és segítséget kérünk pl. a SEO-zásban vagy a tartalom terjesztésében. Bátran vonjunk be másokat is, akár premier előtti olvasáshoz is, hogy ellenőrizzük hogy a várt hatást érjük – e el a cikkünkkel és sikerült e valódi értéket közvetítünk vele. Kell, hogy rendelkezzünk egy olyan erős közösségi média felülettel is, ahol ezeket a tartalmakat először mi terjeszthetjük, majd az olvasóink megoszthatják egymás közt.

Összefoglalva: mindenkit arra bíztatunk, hogy vágjon bele, de kellő alapossággal tervezze meg a blog írás folyamatát, ahhoz, hogy sikerre vigye.

Leave a Reply